Mariann KÖRMENDY, Le temps vu de l'espace > 45
A cikk arra a kérdésre keres választ, hogy a francia jelen idıt (présent) mi teszi
alkalmassá a múltban és a jövıben történı események kifejezésére, és milyen feltételekkel,
mely igék, mely kontextusok esetében valósulhat meg ez a sajátos idıreferencia. A példák
tanulmányozása arra a következtetésre vezetett, hogy a jelen idı e képessége az igék
aspektuális tulajdonságaival és az „irány” szemantikai jeggyel áll összefüggésben, különös
tekintettel a perfektivitásra. A directionnalité-nek nevezett szemantikai jegy lokalizálja a
beszélıt a mozgás kezdı vagy végpontján, és voltaképpen a perfektív aspektusból és ebbıl
a lokalizálásból ered a múltra vagy jövıre vonatkozás lehetısége.
I. Introduction
Nous connaissons tous les grammaires qui, à propos du présent de
l’indicatif, ne manquent pas de mentionner que – je cite – « un énoncé au
présent peut évoquer le passé ou le futur », tout en précisant que « l’énoncé
reste lié au moment de la parole, mais le procès est décalé dans le passé ou dans
l’avenir » (Riegel et al, 1994 : 300). Ce type de constatation est généralement
accompagné d’une remarque concernant la présence quasi obligatoire de
complément de temps et elle est assortie d’exemples fort récurrents dont les
plus connus sont certainement les phrases suivantes :
1. J’arrive à l’instant.
2. Je pars demain.
Pour lire la suite, veuillez consulter le document pdf ci-dessous.
