Az első világháború előtt, Belgiumban széles körben ismert építész, V. egy nap megelégelte a betont és megutálta a gránitot. Idővel rájött, hogy a kővel bármit is csinálunk, nem megyünk semmire. Makacsan ellenáll, és csak beteljesíti végzetét, ami a fennmaradás. Hatalmas ereje csak önmagára irányul: mozdulatlanságát szegezi szembe azokkal, akik megpróbálják másra bírni azzal, hogy elmozdítják vagy megfaragják. Elborzad attól, ha templomtoronyként a magasba kell törnie. Gyűlöl mindent, ami repülni képes. Szenved a szélben. És ha mégis egy templom oromzatára kerül, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a földre. Ezért dőlnek le a kőoszlopok, és a megingathatatlannak látszó építmények ezért sūllyednek lassan a földbe, vissza a kőnek annyira kedves sötétségbe.
Pour lire la suite de ce texte, veuillez consulter le pdf ci-dessous.
