Kállay Eszter
Munro és Kennedy
az EFK műfordító műhelyében
A legutóbbi Mű&Fordítás műfordító műhely összejövetelén, március hatodikán, csütörtökön az Egyetemközi Francia Központ Mesterházi Mónikát látta vendégül, aki költőként, íróként és műfordítóként is ismert.
Az eddigi alkalmakhoz képest rendhagyó módon két angol nyelven alkotó szerzőről volt szó, a legutóbbi irodalmi Nobel-díjas kanadai Alice Munróról és a skót írónőről, A.L. Kennedyről.
Elsőnek Munro szövegeit vizsgáltuk. Mesterházi Mónika öt könyvet fordított a szerzőtől, akinél kanadai származása ellenére nem vett észre francia hatásra utaló nyelvi megoldásokat. Munro-nál mégis nélkülözhetetlen, meghatározó szerepet kap a nyelv; állandóan megfigyelhetünk nála egyfajta nyelvi tudatosságot, s a különböző szereplők nyelvhasználata mintha lelküket tükrözné. Munrónál a kétnyelvűség helyett az egy nyelven belüli félrehallásokon, a gyerekek öntudatlan beszédnyelvén, az álom nyelvén van a hangsúly: ezekkel az eszközökkel vizsgálja a nyelv tudatosságának határait, él a tulajdonságok nyelvhasználat alapján történő leírásának lehetőségével. (A nyelvi reflexió e sajátságos formáját és Munro fordításának nehézségeit Mesterházi Mónika a HOLMI 2008. áprilisi számában megjelent esszéjében fejti ki legrészletesebben.) Munro Dear Life című, önéletrajzi elemeket is magába foglaló könyvében például az anyafigura nyelvhasználata teljességgel különbözik a többi szereplőjétől. Beszédmódja tolakvó, kilóg a társaságból: első generációs értelmiségiként kínosan ügyel rá, hogy pontosan beszéljen. Lánya pedig, aki mindezt végignézi, retteg a nevetségessé válástól, ez is egyfajta nyelvi tudatosságot eredményez. A különböző beszédmódok bemutatása természetesen példákon keresztül történik, ezeknek a példáknak a fordítási lehetőségeit tárgyaltuk, sokszor nagyon is interaktív módon. Munro sokat foglalkozik a szavak mögött meghúzódó, előbukkanó konnotációkkal is (pl.: az elbeszélőt zavarja a „meghalt” ige, pontosabban, hogy az ige cselekvő: mintha valaki akarattal halna meg). Az egyes szavakhoz kapcsolt asszociációk pedig gyakran hangzáson alapulnak: ilyen például a „quicksand” és a „quicksilver” rokonsága, melyet Mesterházi Mónika a „higany” és az „ingovány” szó tudaton belüli összekapcsolódásaként fordított. Az egyes szereplőkre jellemző nyelvi hibákat, helytelen beszédet sem kell szó szerint fordítani, inkább a hiteles „nyelvrontásra” kell törekedni (tehát autentikus hibákat kell keresni azon az adott nyelven, amire fordítunk).
Rengeteg példa merült még fel, a zsoltárfélrehallásoktól kezdve a különböző müzlifajtákon át a mitológiai utalásokig mindenre kiterjedt a beszélgetés, hogy végül újra és újra a nyelvi áthallások, félrehallások és félreírások tudatosságának kérdésénél kössünk ki.
Mindezek után A.L. Kennedy Hát, boldog vagyok című regényével folytattuk. A kortárs írónő arról ismert, hogy műveiben gyakran keverednek a valóságos és a fantasztikus elemek. Ebben a művében egy átlagosnak hitt szereplőről fokozatosan derül ki, hogy nem más, mint Savinien de Cyrano de Bergerac és a tizenhetedik századból érkezett a jelenben játszódó regénybe: ez természetesen nyelvileg is egyre inkább megmutatkozik, méghozzá különféle gallicizmusokon keresztül.
Egy ideig lelkesen kerestük a regény megadott szövegrészleteiben megtalálható francia nyelvre jellemző szavakat, kifejezéseket és szórendet; majd arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy a magyar fordításban sokkal nehezebb (de nem lehetetlen!) „franciásan beszélni”, mint az angolban (hiszen a két indoeurópai nyelv egymáshoz jóval közelebb áll, mint a magyar bármelyikhez). Egy ilyen nehezen megoldható fordításnál leginkább a karakterre való ráhangolódásra van szükség, a francia hatások mindenáron történő, eltúlzott megjelenítése ugyanis erőltetetté teheti a fordítást, megmásíthatja az eredeti szöveget (ebben a regényben a francia szórend és a francia eredetű szavak használata pedig szerencsére erős archaizáló nyelvhasználattal párosult, amit könnyen megjeleníthetünk a magyar fordításban is).
Tanulságképp: szükség van egy nagy adag szerencsére és elszántságra ahhoz, hogy egy irodalmi értékű (de az eredeti szöveghez is hű) fordítást tudjunk létrehozni. A már említett Munro-féle nyelvi áthallásokra fogékonyan, a szavak jelentésének rései és a szavak hangzása között kell egyensúlyozni, mindezzel együtt pedig bátorságra is szükség van: tudni és merni kell változtatni, játékosan átírni is, hiszen alkotói folyamatról beszélünk. Az érdekes, interaktív feladatokon keresztül, amiket Mesterházi Mónika állított össze, minden jelen lévő részt vehetett a fordítás egy-egy mozzanatában.