ÁDÁM Péter, Ihlet és filológia > 77
PHILOLOGIE ET INSPIRATION. Parmi les nombreuses questions soulevées par la
traduction poétique, celle de la fidélité au texte se pose de manière particulièrement
tranchée. Faut-il recréer dans la langue cible un poème en respectant au mieux ses éléments
constitutifs formels, ou reproduire son sens le plus fidèlement possible, quitte à faire
l’impasse sur sa musicalité et autres figures poétiques ? La tradition hongroise a opté depuis
toujours pour la première solution, et les traductions de la poésie de François Villon datant
du milieu du XXe siècle en donnent un exemple flagrant. Au siècle dernier, trois de nos
grands poètes se sont penchés sur la poésie de Villon, notamment sur le Grand Testament,
dans cet esprit de traduction-réécriture poétique : Szabó Lırinc, Vas István et Mészöly
Dezsı. Dans les trois cas, la licence poétique prime sur l’exactitude et la recherche du sens
précis du texte d’origine, et un examen minutieux des textes révèle bon nombre d’erreurs
de sens et d’interprétation, voire de réécritures très libres. Ces erreurs de sens peuvent
provenir de l’évolution du vocabulaire, ou encore de la différence entre sens abstrait et
concret ; parfois l’analyse sémantique ou syntaxique fait défaut. On est en droit de se
demander si une traduction exacte du sens n’est pas à privilégier à la place d’une réécriture
poétique.
A hazai versfordítás XX. századi hagyománya, egyoldalúan, csak a mő
célnyelvi újraalkotására összpontosít, a forrásnyelvi szöveg megértésében nem
lát problémát. Jellemzı, hogy míg a XX. század derekán keletkezett Villon-
fordítások szerzıi hosszú mőhelytanulmányokban foglalkoznak a költı életével
és mővével, még érintılegesen sem említik a szövegértelmezés esetleges
buktatóit. Ez az érdektelenség azon a hallgatólagos feltevésen alapszik, hogy a
forrásnyelvi szöveg dekódolását bárki el tudja végezni, akinek van megfelelı
nyelvi kompetenciája, a célnyelvi szöveg létrehozása viszont már a költészet
felségterülete. Nemhiába mondja Szabó Lırinc: „A mőfordító ott kezdi, ahol a
nyelvtanár abbahagyja”.1 Szabó Lırincnek, látni való, a forrásnyelvi mő
jelentése még magától értetıdıen adott dolog, holott ezt a jelentést ugyanúgy
meg kell teremteni, ugyanúgy létre kell hozni, fel kell építeni, mint a célnyelvi
szöveget: a dekódolás semmivel sem egyszerőbb vagy könnyebb feladat az
újraalkotásnál.
Pour lire la suite de cet article, veuillez consulter le document pdf ci-dessous.
